Felújítás az iskolában
2017. július 03. hétfő, 09:51

A nyári szünetben is folytatódik iskolánk felújítása. A télen jólesően tapasztaltuk, hogy az önkormányzati beruházással tavaly felújított fűtési rendszer jól vizsgázott. Most az energetikai korszerűsítés jegyében közel 300 millió forintos munka folyik az újpesti önkormányzat közreműködésével. Az önkormányzat terveket, pályázatot készített a korszerűsítésre, mely jelentős önrészt is tartalmaz; május végén derült ki, hogy sikeresen. Így most megtörténik a külső nyílászárók cseréje, az épület hőszigetelése, a külső vakolat felújítása, valamint a pince födémrészének, a tetőnek a szigetelése. Az épület tetejére napelemek kerülnek, biztosítva, hogy a megújuló energia felhasználásával még hatékonyabb lesz az iskola energiaellátása. Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ jóvoltából elkezdődnek a szokásos belső karbantartások, valamint négy terem festésére és parkettájának rendbetételére is sor kerül.

Nagy öröm az is, hogy az iskola mögött felújított játszótérre közvetlen átjárást (kaput) kapott az önkormányzattól az iskola, így szeptembertől alsósaink a napközis időszakban könnyen, biztonságosan tudják megközelíteni a játszóteret.
Bízunk abban, hogy a felújítás iskolakezdésre befejeződik. Úgy tervezzük, hogy szeptember 1-jén, pénteken tanítás nélküli munkanappal kezdünk, majd szeptember 3-án, vasárnap 17 órakor tartjuk az alsósoknak a tanévnyitó ünnepséget, fogadjuk az elsősöket. A tanévnyitó ünnepségre meghívtam Újpest polgármesterét, Wintermantel Zsolt urat is. A tanévkezdéssel kapcsolatos pontos információk augusztus elején kerülnek fel az iskola honlapjára.

Mező János, iskolaigazgató

Felújítás az iskolában

Felújítás az iskolában

Felújítás az iskolában

Felújítás az iskolában

Felújítás az iskolában